Maléter Pálné Gyenes Judith

Ő azt javasolta, hogy menjek el a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, és jelentsem be, hogy eltűnt a férjem. Volt ott egy zsebóra formájú ezüst tárgy, az egyik felében festékpárna, a másikban bélyegző a papám monogramjával, azt nagy boldogan kihúzta. A nővéreim szerettek ide járni, de én nem. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál. Tulajdonképpen ezért akartam mezőgazdász lenni. Egy ember, senki más! Ezt rettenetes volt végigélni. Maléter pálné gyenes judith butler. Aztán fölmentünk a János-hegyre. Azért gondolom, mert végül áthívták a szomszédban lakó ávóst, aki átment a két házzal odébb lakó Szalma őrnagyhoz, a Gyorskocsi utca parancsnokához. Ez egy kis ellenállás volt.

Mivel oroszul nem tudok, kézzel-lábbal mutogattam, mondtam, hogy Maléter Pál, meg oroszul, hogy ezredes. Jött mellettem két fegyveres pufajkás. Zsuzsannáék elmondták, hogy a Baross utcai lakásnak majdnem az összes ablaka betört, és hogy ők följönnének hozzánk. "Unk"-nak hívtuk a fészkünket. Bement a házba, megvárta, amíg a fiúk elmennek, és újra megpróbált bemenni a Kiliánba, de megint csak olyanokkal akadt össze, akik megkérdezték, hová megy. A periratokból, Iván Kovács László vallomásából tudom, hogy a Corvin közbe anarchikus beállítottságú emberek is kerültek, és amikor Iván Kovács meghallotta, hogy ezek arról beszélnek, hogy Malétert meg kell ölni, átment és szólt Maléter Pálnak, hogy hat embert kijelölt az őrzésére. Akkor még nem tudtam, hová visznek. A papámnak főszolgabírói lakásként kiutalták egy elhurcolt zsidó család házát, de velünk nem akart ott lakni. Állítólag honfoglaló család vagyunk. Otthonról hoztam kosztümöt, kalapot meg egyéb kellékeket. Azért is találtuk meg, mert ezek nagyon föl voltak hantolva, főleg egy közülük, azt vélték Nagy Imre sírjának.

A háziasszonnyal beszélgettünk, közben a háttérben a BBC magyar adása szólt. Aztán egy vödörben piros színű vodkát hoztak, és agitálták a társaságot, hogy mindenki igyon. Amikor a Zách utcai laktanyát elnevezték Maléter Pálról, a színházterem galériarészére csináltak egy kis Maléter Múzeumot, és kérték, adjak valamilyen Maléter-emléket. Amikor már körbezárták Pestet, a nyilasok teljesen megbolondultak, rettenetes történeteket lehetett hallani róluk. Egy másik pincerészben, valahol hátul, a sötétben megálltunk és füleltünk. Zsuzsanna nővérem Gyulán született, Hintsch Elek nőgyógyásznál, mivel a nagymamám, Erkel Mária gyulai, és a mamám az első gyerek születésekor hazament az édesanyjához. Hideg volt, és Pali egyszer csak eszmélt, a Normafánál van egy büfé, bekalauzolt oda. És persze énekeltük a Himnuszt, a Szózatot.

Az egyik szobában kis oltár előtt adott össze minket. Itt minden kis szeglet rá emlékeztetett. Amikor azt mondtam Révainak, valahogy csak tudtomra kellett volna adnia, hogy elindult a per, elkezdte mondani, hogy értsem meg, neki gyerekei vannak, családja van, és hogy ő ezt nem tehette meg. Egy baráti társaságban elmondtam ezt, és egy ott lévő ügyvéd vállalta a védelmet, nem én kértem fel rá. Mi Alízzal azt mondtuk, ha ez igaz, akkor az egyik mellette Gimes Miklósé lehet, a másik pedig a honvédelmi miniszteré, Maléter Pálé. Krumplit, tarhonyát és halkonzerveket vettem, ami éppen volt a boltban. Egyszer csak kijött egy fiatal tiszt azzal, hogy Maléter Pál nincs ott, elment a Parlamentbe.

Nekem is kiadták, hogy menjek rábeszélni. Én úgy nőttem föl vidéken, hogy hetente jött hozzánk a mosónő. Borzasztó volt, a környezet nagyon nyomasztóan hatott rám, és időnként piszkáltak is az ott dolgozók. Valami ilyesmi, és teljesen ismeretlen aláírás. Hát nem maradt más nagyon közeli. Livius halála után, 1981. halottak napjától viszont már rendszeresen kijártam a 301-es parcellához, bár őszintén megmondom, egyáltalán nem hittem abban, hogy Pali ott van. Egyszer csak megjelent ennek az illegális társaságnak valamelyik katonája azzal a hírrel, hogy itt vannak az oroszok!

1958 február-március környékén rettenetes idegesség fogott el, mi lehet az én urammal. Azt mondta, hogy a testőrei, de a nevüket nem tudja, a lépcső aljában ülőt Bagarolnak szólítják a többiek. Bogdán bácsi értett oroszul, és hallotta, hogy az oroszok arról beszélgetnek, meghalt négy tisztjük, ezért felgyújtják a pincét. Könyörögtem Palinak, hadd maradjak ott, de ő a leghatározottabban visszautasította: egy laktanya nem nőnek való, szó sem lehet róla! Tudtam, hogy a rózsát meg az ajándékot nem hagyhatom ott, de megmutattam. Így telt-múlt az idő, állandóan mentem, kértem, akkor jobban rá is értem.

Nem fogyó energiával tartott előadásokat, beszélgetett fiatalokkal, hogy elmondja az igazságot a forradalomról, így ápolta hűségesen férje és 1956 emlékét. Az emberek nagyon kedvesek voltak hozzám. 1989. március 29-én kezdték az exhumálást. Fejtük a tehenet, csináltunk túrót, tejfölt. Mondtam, Maléter Pál. Óriási dolog volt ezt elhatározni. Ugye, nem volt állami állásom, a kertészkedés abbamaradt, pendliző takarítónő lettem, nem voltam annyira kötve, mindig be tudtam menni a Gyorskocsi utcába. Életemben nem hallottam a nevüket, és a többiekét sem, Vásárhelyi Miklósét, Haraszti Sándorét, fogalmam se volt, kik ők, milyen per lehetett ez, hogy került bele. A 300-as parcellában azért alakították ki az öt sírhelyet, hogy ők öten: Nagy Imre, Gimes Miklós, Maléter Pál, Losonczy Géza és Szilágyi József egymás mellett legyenek. Potyogott a könnyünk, amíg hallgattuk, és mintha koccintottunk is volna.

Apámat tulajdonképpen a deportálással vádolták, igaztalanul. 1954 decemberében elmentünk a Felvidékre és Prágába. Sem a Gimes család, sem én nem akartam, hogy újra egy gödörbe, egy sírba kerüljenek, és azt sem, hogy a mellőlük kiásott többszörös kéjgyilkos helyére. A 300-asban a csontjai vannak, de szegény Gimes Miklós és Pali teste abban a sírgödörben porladt el. Hozzá kell tennem, hogy papám Bajcsy-Zsilinszky Endréékkel részt vett az ellenállási mozgalomban. Egyszer aztán kihúzták a békekölcsönét, nekem akarta adni a pénzt, én meg azt mondtam, hogy neki vegyünk valamit belőle. Bata honvédelmi miniszter behívatta és kérdőre vonta, hogy az a hír járja, valami szörnyű kádert akar feleségül venni, és nahát, nahát! Két gyerekszoba volt. Nagyon szép volt a kunszentmiklósi kúria, hatalmas park közepén állt a nagy U alakú kupolás ház. A józanész azt mondta, most valami ki fog derülni, és nem úgy fogom leélni az életemet, hogy soha nem tudom meg, hol van. Még zsúrokat is rendeztünk a Baross utcai lakásban. Kicsi, de jó gazdaság működött az iskolában.

Magyarul nem nagyon beszélhettünk, csak szombaton és vasárnap, egyébként az egyik héten németül, a másikon franciául beszéltünk. A családi legendáriumban úgy szerepel, hogy négy kliense volt: egy Eszterházy, a Chorin, egy gyáros meg a nem tudom, még ki, de jól megélt belőle. Bajcsy-Zsiilinszky Endre köréhez tartozott, s azért kellett a családjával Erdély mélyén dekkolnia, mert nem kívánt a zsidók deportálásában részt venni. S akkor azt mondta Vészi, hogy egy kő alatt, egy sírban is lehetnek mind az öten. Hogy ez az ág miért pont errefelé jött, miért a Felvidéken, Jósván telepedtek le először, nem tudom. Nálam volt a bot, de Pali azt mondta, tegyük vissza, karoljak belé. Sacré Coeur-növendék volt, majd mezőgazdasági szakközépiskolában érettségizett. Egy hetet töltöttünk ott.